1) Miszo alapú leveszöldség újrahasznosítás (Japán)
Japánban a zöldségmaradékokat (pl. répa-, retek- vagy hagymahéj) miszóleves alapjaként használják. Az intenzív ízesítés elrejti a maradékok eredeti állagát, miközben ízletes és tápláló levest készíthetsz belőlük.
2) Nori lapokból természetes talajjavító (Korea)
A Koreában széles körben használt nori (szárított tengeri alga) maradékokat összetörik, és a talajhoz adják, hogy ásványi anyagokkal gazdagítsák azt.
3) Licsihéj tea (Kína)
A licsi édes, aromás héját megfőzve frissítő, gyümölcsös teát készítenek, ami tele van antioxidánsokkal.

1) Plantain héj por (Nyugat-Afrika)
A plantain (főzőbanán) héját megszárítják, majd porrá őrlik, hogy tápanyagdús adalékot kapjanak főtt ételekhez vagy sütéshez.
2) Baobab magok őrleménye (Száhel-övezet)
A baobab gyümölcs magjait megszárítják és őrlik. Az így kapott port tápanyagként adják ételekhez, vagy természetes arcpakoláshoz használják.
3) Avokádómag ital (Kelet-Afrika)
Az avokádó magját reszelik, majd vízben áztatva és főzve antioxidánsokban gazdag italt készítenek belőle, amelyet gyulladáscsökkentőként használnak.

1) Ananász héjból erjesztett ital – Tepache (Mexikó)
Az ananász héját cukorral és fahéjjal együtt erjesztik, hogy egy enyhén alkoholos, probiotikus italt készítsenek.
2) Kókuszhéj evőeszköztartó (Brazília)
A kókuszdió kemény héját megmossák, csiszolják, és természetes evőeszköztartóként vagy dekorációként használják.
3) Papaya mag fűszerként (Peru)
A papaya magjait megszárítják és megőrlik, hogy enyhén csípős, borsos ízesítőt kapjanak, amely salátákhoz és mártásokhoz használható.

1) Taro levelek csomagolóanyagként (Polinézia)
A taró növény nagy leveleit a konyhai hulladékok, például zöldségmaradékok becsomagolására használják, mielőtt elkomposztálják őket.
2) Kókuszhéjból szénkészítés (Fidzsi-szigetek)
A kókuszdió héját speciális, hagyományos eljárással szénné égetik, amelyet természetes vízszűrőként vagy talajjavítóként használnak. A kókuszszén antibakteriális hatású és segít a vízminőség javításában, miközben a hulladék hasznosul.
3) Tápiókalevelek fermentálása (Salamon-szigetek)
A tápiókagyökér megmaradt leveleit erjesztik, hogy hosszabb ideig tárolható, ízletes zöldséget készítsenek belőle. A fermentált levelekből fűszerezett köretet vagy levesbetétet készítenek, így szinte a növény minden részét felhasználják.

1) Víz újrahasznosítása
Az ISS-en (Nemzetközi Űrállomás) a vizeletet, az izzadságot és a kilélegzett párát is újrahasznosítják egy speciális rendszerrel. Az így kinyert vizet ivóvízzé alakítják, biztosítva a legénység számára a folyadék utánpótlást. Ez az "Water Recovery System" (víz-visszanyerő rendszer) az űrhajósok vízigényének akár 90%-át fedezi.
2) Szilárd hulladék feldolgozása
A szerves hulladékokat (pl. ételmaradékok) és a műanyagokat jelenleg vákuumos zsákokban tárolják, de a jövőben a hulladékot műanyag filamentek előállítására használhatják 3D nyomtatókhoz. Ez az új technológia segíthet az eszközök, alkatrészek és egyéb tárgyak gyártásában az űrben.
3) Hajtóanyag regenerálása
A jövőbeli küldetések során a CO₂ visszanyerésére is fókuszálnak. Az oxigén és a szén-dioxid elválasztása révén nemcsak légzési levegőt állíthatnak elő, hanem a szén-dioxidot hajtóanyagként is felhasználhatják, például metán előállításához.
4) Komposztálás növénytermesztéshez
Kísérleti programok során dolgoznak azon, hogy a szerves hulladékból komposztot készítsenek, amelyet űrbéli növénytermesztésre lehetne használni. Ez kulcsfontosságú lehet a Marson vagy hosszú távú küldetéseknél, ahol a friss élelmiszer termesztése szükséges.
5) Használati tárgyak újragyártása
Az űrhajósok használt műanyag eszközöket vagy csomagolóanyagokat feldarabolhatnak, és új tárgyakat nyomtathatnak belőlük a 3D nyomtatók segítségével. Ez csökkenti a Földről szállított eszközök szükségességét és elősegíti az önfenntartó rendszerek kialakítását.

1) "Pain perdu" – az elveszett kenyér (Franciaország)
A középkori Franciaországban a megszáradt kenyeret nem dobták ki, hanem tejbe és tojásba áztatták, majd megsütötték, hogy új ételt készítsenek belőle. Ez lett a ma is népszerű "French toast", amelynek eredeti célja a kenyérpazarlás elkerülése volt.
2) "Pot-au-feu" – a maradék leves (Európa)
A francia parasztkonyha ikonikus étele, a "pot-au-feu" eredetileg a heti zöldség- és fűszermaradékok felhasználására szolgált. Az ételt lassú tűzön főzték, hogy minden alapanyag íze összeérjen. A koncepció hasonló más régiókban is, például a magyar húsleveshez, bár vegán változatban ma zöldségalapként is elkészíthető.
3) "Trenchers" – kenyérből tányér (Középkori Európa)
A középkorban a tányérok helyett száraz kenyeret, úgynevezett "trenchert" használtak. Az ételeket erre tálalták, majd a kenyérrel együtt elfogyasztották, vagy ha nem ették meg, a szegényeknek vagy az állatoknak adták. Ez egy zseniális módja volt annak, hogy a kenyeret és a tányért is hasznosítsák.
4) "Tamale husk plates" – kukoricacsuhé tányérként (Ősi Mesoamerika)
Az ősi aztékok és maják kukoricacsuhét (a kukorica héját) nemcsak tamale készítéséhez használták, hanem természetes tányérként is. A főtt tamalékat a csuhéban tálalták, így a „tányér” komposztálható és teljesen hulladékmentes volt.
5) "Pease Porridge" – többször felmelegített leves (Középkori Anglia)
A középkorban a "pease porridge" (borsófőzelék vagy -leves) napokig főtt a tűzhelyen. Az ételt minden nap friss alapanyagokkal „felturbózták,” például zöldséghéjakkal vagy maradékkal. Az így keletkező leves folyamatosan újrahasznosította az el nem fogyasztott hozzávalókat.
6) "Olive pits fuel" – olívamag tüzelőanyagként (Ősi Görögország és Róma)
Az ősi görögök és rómaiak az olívaolaj-készítés során megmaradt olívamagokat összegyűjtötték, kiszárították, és természetes tüzelőanyagként használták a sütéshez vagy főzéshez. Ez nemcsak az olívaolaj előállítását tette fenntarthatóbbá, hanem energiatakarékos megoldás is volt.